Home

Vizsgára jelentkezés

E-mail Nyomtatás PDF

 Jogász szak, Jogi asszisztens felsőfokú szakképzés:

-Nappali tagozat: 2010. május 15. (szombat) 10.00 órától (ez vonatkozik a jogi asszisztensekre is)

- Levelező tagozat: 2010. május 17. (hétfő) 10.00 órától

 

 

Ügyeleti változás

E-mail Nyomtatás PDF

2010. május 6.-án, csütörtökön a Tanulmányi Bizottság hivatalos heti ügyelete elmarad.

 Következő  időpont: 2010. május 13.

Módosítás: ( 2010. május 06. csütörtök, 08:37 )
 

Címvédés a Károli Kupán: ismét az ÁJK-n a serleg!

E-mail Nyomtatás PDF

Az Április 29-én megrendezett Egyetemi Nap legnagyobb érdeklődéssel várt sporteseménye a Focibajnokság volt. Az idén 16 csapat (7 ÁJK, 7 BTK, 1 HTK, 1 TFK) indult a kupáért.
Karunk számára nagy volt a tét, hiszen az elmúlt két évben karunkon landolt a Vándorkupa.

A tavalyi győztes FC Károli idén Szpartak Vodka néven indult nem titkoltan címvédési szándékkal. Nem volt azonban könnyű dolguk, hiszen a sorsolás után kiderült: a tavalyi Kupa első 3 helyezettje 1 csoportba került. Innen végül (a csoportot megnyerve) a Szpartak Vodka és a KRE SÜN (BTK) csapatai jutottak tovább.

Ennek a csoportnak az erősségét mutatja az is, hogy végül a döntőt is ezen két csapat játszotta.
A döntőben a csoportmeccsbeli döntetlen után a KRE SÜN nem tudott méltó ellenfele lenni az ÁJK-s Szpartaknak, amely csapat végül sima, 4-0-ás győzelmet aratva védte meg bajnoki címét.

A végeredmény:

  1. Szpartak Vodka (ÁJK)
  2. KRE SÜN (BTK)
  3. Fradika (BTK)
Gratulálunk a győztes csapatnak!

A Kupagyőztes Szpartak Vodka tagjai:

  • Kukorelli András
  • Benkő Tamás
  • Stettner Miklós
  • Radovits Viktor
  • Kukk Márton
  • Nádházi Tamás
  • Edőcs Viktor
  • Nándori Márton
    (A csapatban egy meccs erejéig pályára lépett Prof. Dr. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektori feladatokkal megbízott Rektorhelyettese)

Módosítás: ( 2010. május 06. csütörtök, 08:34 )
 

Ügyeleti rend

E-mail Nyomtatás PDF

Kedves Hallgatók!

 Az új HÖK irodát mostantól a Mfszt. 5/B találjátok, melynek ügyeleti rendjét az "Ügyelet" menüpont alatt érhetitek el.

Ezentúl telefonon is eléritek a Hallgatói Önkormányzatot a 370-86-01/104-es melléken.

 Reméljük megkönnyítjük a hallgatói ügyintézést!

 

HÖK

 
Oldal 2 / 2